2017. szeptember 18., hétfő

FÉLVÉREK - TALAN - 8 - Vérben az igazság

Hangosan zokogott.
Fogalma nem volt meddig volt ebben az állapotban.
A könnyeitől vakon tapogatta ki a karambitot, de elhatározása pillanatról pillanatra elhagyta. Egyre erőtlenebbül markolta a fegyvert, majd hagyta kicsúszni a kezéből.
„Tapasztalatlan tacskó vagy!”
„taknyos!” – visszhangoztak a fejében a nőstényvámpír szavai.
Mikor végre valamelyest összeszedte magát, felhívta Bardwellt.
– Végeztem – mondta kurtán.
– Rendben. Menj onnan! A többit intézem én.
Talan nem akart többet hallani, el sem köszönt, csak rezzenéstelen arccal kinyomta a telefont.
Agyalt - mint mindig -, ahogy érzéketlen kifejezéssel masírozott haza, s közben pakolgatta össze gondolatai puzzle darabkáit:
Haley anyja vámpír! Haley azt mondta, hogy ő csak besikerült… Egy vámpírnak egyáltalán lehet gyereke? Valahol azt olvastam, hogy nem! Haley akkor egy vámpír? Vagy egy vámpír félvér? Létezhet olyan? Nem úgy tűnik, mintha tudna róla… Meg fog halni! – elnehezült a mellkasa a gondolatra is.
Én okoztam! Én a tapasztalatlan tacskó! Szart se tudok magamról! Szart se tudok semmiről! – elöntötte a dühös önvád.
Gyűlölte magát, azért, ami és azért is, hogy még végezni se volt képes magával. Gyávának tartotta magát. Tehetetlen dühös gondolattal és indulattal szedte kettesével a lépcsőfokokat fel a lakása ajtajáig. Ott megtorpant.
Hogy álljak most elé? Hogy nézzek a szemébe? Megöltem az anyját! Istenem mit tettem? Egész éjszaka dugtam aztán megöltem az anyját! – csak állt az ajtóban, nem volt ereje benyitni. Hagyta testét a préselt pozdorjalapnak dőlni, homlokát a pattogzó festésnek nyomta. Némán sírt, izmos vállát rázta a zokogás.
Összeszedte magát és benyitott a lakásba. Óvatos léptekkel ment a szobáig, ahol Haley még aludt. Nyakáról lebontódott a vérmaszatos kendő. A seb tagadhatatlanul csúnya és aggasztó látványt nyújtott. A kamasz lány ruhái hanyag kupacban voltak az ágy mellett. Rajta Talan egyik atlétatrikója volt, egy tanga, a takaró pedig csak a derekán volt átvetve. A ruházata, a pozíció, amiben feküdt, igenis határozottan kiemelte nőiességét. Pár millisre vágott haja sem tudott rontani az összhatáson.
Talan lassan leguggolt az ágy mellé, fájdalmas kínokkal a mellkasában, nézte a kamasz lányt. Gyereknek már nem igazán volt mondható. Emberileg nem. Ahogyan pedig így feküdt, pláne nem tűnt annak! A vadász tekintetét férfiként határozottan vonzotta a trikó mély dekoltázsában finoman domborodó két halom.
Talan egyre jobban gyűlölte magát. Mindenért. Azért, hogy gyenge volt és közel engedte magához Haleyt, azért az alkuért, amire igent mondott kamaszként Bardwellnek a börtönben, azért ami lett, és azért amilyen gondolatok Haleyt figyelve elragadták.
Keze megindult és épp csak az ujjai hegyével végigcirógatta a dekoltázs vonalát. Visszahúzta a kezét, keresztbe fonva a hóna alá szorította.
Olyan finom volt… – érezte, hogy az éhes vágytól már borostyánsárgán izzottak a szemei.
Pislogva ébredezett a kamasz lány, majd elkerekedett szemekkel, ülésbe pattant, ahogy első látvány, ami előtte volt, Talan izzó tekintetű arca, ahogyan őt nézte.
– Bazdmeg! – lihegte a Haley. – Beszartam! Tudod?
– Nem érzem – próbált viccelni Talan, s magára erőltetett egy halvány mosolyt, majd guggolásból, a padlóra ült.
– Megijedtem! Mi a francokat lesed, ahogy alszom?
– Csak… elgondolkodtam… – dünnyögte a férfi.
– Jah… – Haley vett egy mély lélegzetet, hirtelen felháborodása alábbhagyott. – Min? Rám gerjedtél? – A kamasz lány szemtelen vigyorra húzta a száját. Láthatóan kialudta magát. A tegnap esti fáradtságnak, kimerültségnek már nyoma nem volt rajta. Talan elfordította a fejét. Nem válaszolt, csak vett egy mély levegőt.
– Na, ismerd be! – Haley vállon csapta a férfit. – Látom! Sárgák a szemeid!
– Gyere velem! – jelentette ki váratlanul, de határozottan Talan, s tekintetét a lányénak szegezte. Haley szemei elkerekedtek, pislogva nézett vissza rá.
– Mi van?
– Gyere velem!
– Hová? Minek?
– Clear Creek-re!
– Hová?
– Clear Creek-re!
– Minek? Miért pont oda? – Haley tekintete fürkésző lett, Talan pedig eddig a pontig bírta állni a lányét. Hirtelen felpattant az ágy mellől, s elindult a konyha felé.
– Mit ennél?
Haley csak egy pillanatra láthatta a vadász megtépett, vértől vöröslő ingjét, de így sem kerülte el a figyelmét.
– Hé, állj csak meg! – szólt utána, de mivel Talan nem tett eleget a felszólításnak, a kamasz lány lepattant az ágyról és szaladó léptekkel a férfi után sietett. A karja után kapott, és rántott rajta. Talan kényszeredetten fordult vissza feléje, de nem nézett rá. Tekintete céltalanul cikázott, csak ne kelljen a lány szemébe néznie.
– Veled meg mi történt? – szakadt fel Haleyből, bizonytalanul körözött a kezével a férfi véres ingje előtt, óvatosan odébb húzta a bőrdzsekit.
– Munkahelyi ártalom – dünnyögte Talan.
– Bazdmeg! Ez… – Haley kapkodta a levegőt, kereste a szavakat, közben két ujja közé fogva az ing anyagát lassan félrehúzta azt. Tekintetét végigvezette a gombok helyén, felszaladt a szemöldöke, felnézett a férfi szemébe.
– Egy fejvadásznak ilyen veszélyes?
– Haley – Talan vett egy mély lélegzetet, próbálta összeszedni a gondolatait, hogyan írja körül és adagolja be pontosabban a lánynak, hogy mivel is foglalkozik ő valójában. – Nem csak fejvadász vagyok – fújta végül.
– Nem? – a lány szemei elkerekedtek. – Hát még mi? Azon kívül, hogy a legvéresebb rémálmom. – Haley szemei pajkosan összeszűkültek.
– Nem vicces, Haley – morogta a férfi és eltolta a lány kutakodó kezét. A konyhapult felé fordult és hozzáfogott tenni-venni, pakolászni.
– Hallgatlak. – Haley leült s az asztalra könyökölve, állát az öklének támasztotta. – Mesélj!
– Mit?
– Mi vagy még?
– Láttad, nem? – dünnyögte Talan, miközben szándékosan foglalta el úgy magát, hogy ne kelljen a lányra néznie.
– Egyszer… vagyis. – Haley megköszörülte a torkát. – Te voltál a csarnokban is… igaz?
Talan néma felbólintással válaszolt.
– Tudom, hogy csak meg akartál védeni – mondta csendesen Haley – Köszönöm.
Talan mély lélegzetet vett, s ahogy hangosan kifújta, leült a kamasz lánnyal szemben.
– Haley – Nehéz volt belekezdenie, megszólalnia. – Van, hogy… átbillenek… és akkor nem tudok uralkodni magamon. Nem vagyok képes kontrollálni. Nem is igazán tudok magamról – próbálta szavakba önteni a gondolatait a vadász. Kezét az asztalra ejtette, zavart idegességgel fűzögette össze az ujjait.
– Még nem öltél meg senkit – rántott a vállán halvány mosollyal Haley, aztán gyanakodva fürkészte a férfi zavart arckifejezését. – Vagy… igen?
Talan lesütötte a szemét, kelletlenül bólintott.
Feszült, néma csend ült közéjük óráknak tűnő percekig.
– Én gyilkolok Haley. Ölök – motyogta Talan. – Megbíznak, fizetnek és én megteszem – hadarta.
– Bérgyilkos vagy? – a lány szemei elkerekedtek, könnyes csalódottsággal meredt a férfire.
– Vadász – fújta Talan. – Nem csupán fejvadász, aki a rendőrséggel együtt dolgozik. Hanem vadász.
– Emberekre vadászol?
– Is. Olyanokra, akik valamilyen ürüggyel, ügyeskedéssel kibújnak a jogos büntetésük alól. Akiket futni hagynak valamiért…
– Akkor az… végül is… igazságot szolgáltatsz – rántott a vállán Haley. – Valami olyasmi, nem?
Talan megkönnyebbült, hogy a lány így látja és rábólintott.
– Valami olyasmi – dünnyögte.
Újabb néma perceken keresztül csak csendben ültek egymással szemben. Talan hagyta feldolgozni a lánynak az óvatosan adagolt információt, közben azon gondolkodott, ő hogyan tudhatná meg, hogy Haley mit tud saját magáról.
– Azt mondtad, is. Ez mit jelent? – érdeklődött puhatolózva Haley.
Talan hangos sóhajjal megköszörülte a torkát.
– Olyanokra, mint én. Akik nem egészen emberek. Nekik is megvannak a saját törvényeik, szabályaik, amiket vannak, akik nem tartanak be.
– Húha! – fújta ki hangosan a levegőt Haley, zavartan feszengeni kezdett a székben.
– Te otthon vagy ebben a mítoszos világban, nem?
– Mítoszos világ? – a lány csodálkozva ráncolta a homlokát.
– Vérfarkasok, vámpírok meg hasonlók – rántott a vállán közömbösséget színlelve Talan.
– Áh – legyintett Haley. – Olvastam én is ilyen regényeket, de nem vagyok egy fanklubnak sem a tagja. – Felnevetett. – Veled kutakodtam először. De ha már így kérdezed, én a kutyákat szeretem.
Talan meglepetten vonta fel a szemöldökét.
– Azt hittem a vámpírokat kedveled – szaladt ki a száján, aztán meg is bánta. – A kutyák? Miért pont a kutyák?
Haley a vállát vonogatta.
–Talán azért, mert már volt olyan kutya, aki kiállt értem.
Talan sejtette mire célzott ezzel a lány, zavartan pislogva nézett a szemébe. Próbált eredeti szándékánál maradni, hogy kihozza Haleyből mennyit tud arról, mi volt az anyja, s hogy kikből állnak az autóspihenő vendégei.
– Azt mondtad, vagyis említetted, hogy a nővéred otthon van az ilyenben.
Haley arckifejezése megváltozott, elkapta a tekintetét.
– Azt mondtad, tudod, hogy vannak mások. – Talan látta a lányon, hogy valamibe beletrafált. – Ahol laktok, ott is vannak mások?
– Honnan tudjam?
– Nem mondtam, hogy tudod. Csak kérdeztem. – Talan közelebb hajolt Haleyhez. – Te egy különleges lány vagy. Intelligens bátor és okos…
Haley láthatóan hezitált, fészkelődött a széken, majd megeredt a nyelve.
– Vannak fura vendégek. – A torkát köszörülgette, idegesen kapkodta a tekintetét. – Az egész helytől feláll a hátamon a szőr. Nem szeretek ott lenni. Gyűlölöm, ahogy némelyik vendég mustrál. – Ömlöttek belőle a szavak.
– Szóval ezért ez a Riddick dizájn?
Haley hevesen bólogatott, majd tekintetét Talannak szegezte.
– Te tényleg komolyan mondtad, hogy menjek veled Clear Creek-re?
– Komolyan – vágta rá Talan.
A kamasz lány arcán hálás mosoly terült szét, aztán aggodalmasan ráncba szaladt a homloka.
– Kell pár holmim. Meg aztán, csak kell szólnom anyámnak is – hadarta Haley sorra véve a teendőit ebben az esetben.
Talanban megakadt a levegő.
– Majd útközben veszek neked mindent, ami kell.
– Anyámnak akkor is szólnom kell.
– Anyádnak? – A vadász hangja elcsuklott.
– Persze! – Haley teljesen fellelkesült. – Majd azt mondom, meglátogatom Kailat! Meg, hogy nem egyedül megyek, ne aggódjon! – A kamasz lány örömmámorban úszva pattant fel az asztaltól és szökdécselve ment a szobába a holmijáért. – Szeretem anyut! Ő nem rossz anya egyébként. Nem őt nem szeretem, hanem a helyet utálom, ahol lakunk! – csacsogott megállíthatatlanul a lány. – Meg kéne ismerned! Gyönyörű nő az anyukám! Naná, hogy az, annak kell lennie, hiszen a testéből él. – Felnevetett. – Én sose leszek olyan szép, mint ő.
Talanban kúszott fel az adrenalin. Összeszorított állkapcsán megfeszültek az izmok. Keserű ízzel a torkában, elnehezült légzéssel hallgatta Haley vidám csacsogását, miközben újra és újra látta maga előtt az éjjel minden egyes mozzanatát. Amikor szenvedélyes harcot vívtak Deborahval az ágyban, amikor a lányáért aggódva az esküjét vette, és amikor vadállatként marcangolta szét a nő nyakát és tépte le a fejét. Újra belemart a felismerés kínzó fájdalma, mint amikor meglátta Haley fényképét…
– Tudod mit? – kiabálta ki a szobából a lány. – Bemutatlak neki!
Talan beleszédült a lehetetlen helyzetbe, amibe sodródott.
– Szerintem, nem jó ötlet! – válaszolt vissza ugyanolyan hangosan a férfi. – Sőt! Nagyon nem jó ötlet – dünnyögte még az orra alatt a vadász.
Mélyen szívta be a levegőt, hangosan kifújva, tíz újjal túrta át sötét haját.
– Basszameg! – sziszegte a fogai között.
– Kész vagyok! – Haley már az ajtóban billegett felöltözve, és fülig érő szájjal mosolygott a boldogságtól.
– Elkísérlek – mondta határozottan Talan. – Viszont én nem megyek be. Kinn megvárlak.
– Rendben. – Rántott a vállán a kamasz lány.
Egész úton sugárzott róla a boldogság, arcáról egy pillanatra sem olvadt le a mosoly. Büszkén húzta ki magát a szótlanul menetelő vadász mellett.
Talanban kavarogtak a gondolatok, zakatolt az agya. Fogalma nem volt, mire megy vissza. Bardwell mit intézett? Ha felismerik, márpedig hogy a bánatba ne ismernék fel, hiszen az elmúlt éjszaka járt ott… Megállt az út szélénél.
– Itt megvárlak – jelentette ki határozottan.
Haley a talpán billegve álldogált még előtte egy darabig, várta, hogy mégis meggondolja magát a vadász és vele tart.
– Menj már! – lendítette kelletlenül a karját Talan. – Itt leszek. Siess. – Elfordult, és a buszmegálló padjára ülve rágyújtott.
Haley arcán megjelent a csalódottság, aztán szomorú mosolyra húzta a száját. Bólogatva fordult és szaladva ment át az úton.
Talan feszült figyelemmel követte a tekintetével, figyelte a környéket, a parkolónál sorakozó motelszobákat. Csend volt. Se rendőrség, se helyszínelők. Kíváncsi volt ugyan, de most a higgadt óvatossága győzött. Eszében nem volt megkockáztatnia, hogy visszatérjen a vérengzése színhelyére. Kiélezett érzékekkel, várt és figyelt.
A sikoly az agyáig kúszott. Újra és újra.
Haley! – eldobta a cigarettát, és lendületes mozdulatokkal egyre gyorsabb iramban szelte át a távolságot. Átlendült az éppen elszáguldó autó felett, a parkolóban sem kerülgette a járműveket. Szökkent, átfordult a levegőben, semmivel sem törődve feltépte a bejárati ajtót, s a pultnál ácsorgó alkalmazott arcába hajolt. Nem kellett kérdeznie, az újabb sikoly megadta neki az irányt, amerre mennie kellett. Több lépcsőfokonként, pár ugrással az emeleten volt. Már érezte Haley félelmét, és a vért! Felszakította az ajtót, amit aztán dühösön vágott a szoba sarkába random módon. Haley az ágyra szorítva próbált szabadulni egy középkorú férfi szorításából. Megszaggatott ruhája nem igazán takarta már a testét, de ő kitartóan küzdött. Próbált csikarni, kapálódzott a lábával, már amennyire tudott a rajta térdeplő nehéz testtől.
Talan egy lendületes ütéssel valósággal lesöpörte a lányról a férfit, aki asztalt, széket borítva a szekrénynek csapódott. A vadász megállíthatatlanul menetelt tovább célpontja felé. Szemei borostyánsárgává fakulva szinte szikráztak az indulattól. Csak egy pillanatra látta a menedékbe húzódó reszkető lányt, akinek felrepedt szája sarkából folyt a vér. A félelemtől remegő, vérző kamasz látványa csak emelte a dühét. Határozott mozdulattal ragadta meg a férfi nyakát, könnyedén megemelve a falhoz nyomta.
– Mondj egy okot, amiért ne tépjem fel a torkod! – dörögte, artikulátlanul mély rekedt hangon a félvér. Állkapcsa kissé megnyúlt, fogai veszélyesen előtörtek. A férfi elkerekedett szemekkel levegőt alig kapott, nem még, hogy a rémülettől szólni tudott volna.
– Haley velem jön! Megértetted? – A férfi a lehetőségeihez képest próbált bólintani, miközben pislogva igyekezett levegőhöz jutni. – Ha elpofázod, amit most láttál, visszajövök a fejedért! – sziszegte az arcába Talan. Lassan újra barnává sötétültek a szemei. Tekintetét mindvégig fenyegetőn fúrta a tulajdonos rémült szemébe, ahogy a földre engedte őt.
Miközben elhaladt a feldúlt ágy mellett, lerántotta róla az összegyűrt pokrócot. Haley elé guggolva gondosan betakarta vele a lány fedetlen testét, és a karjába vette a reszkető kamaszt. A lány, mint egy kivert kismacska belegömbölyödött az ölébe, az arcát a vállába fúrta. Ahogy Talan elindult Haleyvel le a lépcsőn, a lány már némán zokogott, közben erősen kapaszkodott a férfi izmos nyakába, szorította.
Leérve, kíváncsi tekintetek követték őket. Talan fenyegetőn nézett körbe a vendégeken, ahogy a kijárat felé menetelt. Biztos volt benne, hogy sokan közülük, nem voltak emberek.
A dörrenéssel egyidőben kemény ütés lökte meg a vadász vállát, mire a sarokból egy nyílvessző suhant el Talan mellett. A tulajdonos átlőtt torokkal bucskázott le a lépcsőről. Mindez a pillanat tört része alatt játszódott le.
– Vadászra nem lövünk! – mondta határozottan egy ismerős hang. A sarok sötétjéből kibontakozott Ivan alakja. Lassú lépésekkel Talanhoz sétált, közben újra töltötte a nyílpisztolyát.
– Ez itt törvény, nem? – úgy állt meg, hogy fedezze egykori tanítványa hátát.
A két férfi egy pillanatra összenézett, s egy fejbólintással Talan megköszönte a segítséget, Ivan pedig indulásra biztatta őt.
– Ez a lány hozzám tartozik! – engedte ki fenyegetően a hangját Talan, s körbefordult, hogy mindenki jól lássa kiről is beszél. – Aki csak egy ujjal is hozzányúl, annak feltépem a torkát és kiforgatom a beleit!
A néma, pattanásig feszült csendben szinte süvített, ahogy Ivan mély lélegzetet vett. Alig mozdulattal csóválta meg a fejét, s az arckifejezés, amivel kiengedte fogai között a levegőt, azzal szinte ordította:
„Na, ezt nem igazán kellett volna!”
Talan határozott léptekkel indult ki az épületből. Rezzenéstelen arccal, némán menettelt az út túloldalára, ahol sikerült leintenie egy taxit, amivel hazavitette magukat.
A lábával rúgta be az ajtót, nem érdekelte az sem, hogy ezzel megrongálta a zárat. Egyenesen a szobába ment, és mint egy hímes tojást, olyan óvatosan tette le a lányt az ágyra. Haley összegömbölyödve fordult el, folyamatosan zokogott.
– Megölték az anyámat! Meghalt!
Talan mellkasát mintha bilincsbe fogták volna. Néma, fájdalmas kínnal nézte a lányt.
Istenem mit tettem?! – remegve vette mélyre a levegőt, legszívesebben Haleyvel együtt zokogott volna.
– Vigyázok rád! – mondta csendesen, ahogy lassan leült mellé az ágyra. Abban a pillanatban a lány egy hirtelen gyors mozdulattal valósággal a mellkasának csapódott. Szorosan hozzábújt, minden porcikájában remegett. Bizonytalanul indult meg Talan keze, végül vigasztalón magához ölelte. A kamasz lány szinte eltűnt az izmos karok között.
– Nem hagyom, hogy bárki hozzád nyúljon! – suttogta Talan. Legszívesebben még jobban magához szorította volna, de félt, hogy kárt tesz benne. Aztán érezte, a lány kezei a derekára csúsztak, ahogy közelebb fészkelődte magát a vadászhoz, és átölelte. Talan minden izma belefeszült, amint a puha bőr hozzáért az övéhez, a meztelen váll az oldalához. Kezdte egyre kínosabban érezni magát, de tudta, hogy a lánynak most vigasztalásra volt szüksége, biztonságérzetre. Nem teheti meg, hogy ellöki magától.
Fogalma nem volt meddig ücsörögtek így, néma csendben, amit Haley tört meg.
– Megijedtem – szipogta. – Nagyon féltem.
– Nyugi. Nem fog senki hozzád nyúlni! Nem hagyom! – Talan hangja tőle szokatlanul megnyugtatóan szinte búgott, ahogy mormolta a szavait. – Esküszöm neked! Csak ha te akarod – tette hozzá pillanatnyi szünet után.
A puha ujjak megmozdultak a férfi csípőjén, bizonytalanul cirógatni kezdték.
– Haley? – Talan megköszörülte a torkát, belefeszültek az izmai az érzésbe.
– Mi az? – a lány nagy barna szemei ártatlanul pislogtak fel rá.
– Ne macerálj!
– Bocs – mondta kurtán Haley, lesütött szemekkel újra a férfihez simult, visszább húzta a kezét, akaratlanul is végigsimítva ezzel a vadász hasán.
A kamasz lány homloka ráncba szaladt, ahogy eljutott a tudatáig, nem érzi a sebeket a férfin, amitől az ingje fél oldala csupa vér lett. Tenyerével kutatva, simogatva keresni kezdte a szúrásnyomokat vadász oldalán, aztán tovább fel a mellkasán. Talan elkapta a csuklóját.
– Haley! – szólt rá a lányra, remegett a mellkasa, ahogy kimondta a nevét. – Ne matass! – szólt rá határozottabban. Érezte, hogy inkább távolabb kéne mennie a lánytól, addig, amíg képes ezt megtenni.
– Hol vannak a sebeid? – kérdezte a kamasz csodálkozva.
– Gyorsan regenerálódom – hadarta Talan.
Haley szimatolva húzta el az arcát a férfi mellkasa előtt, a bőrük akaratlanul összeért.
– Mi a francot csinálsz?
– Mi ez a szag?
– Büdös vagyok – vágta rá határozottan a vadász, valamivel odébb csúszott a lánytól, aki vele mozdult, mint egy szagot kapott kopó.
– Haley!
– Ez nem büdös – dünnyögte a lány tovább szaglászva.
Vér! – jött a megdöbbentő felismerés Talanban. – Ott az ingemen a vérem!
– Haley, figyelj csak! – megtámasztva a lány állát, megemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. Haley barna szemei olyan sötétek voltak, mint a hematit, a ráeső fényben mélyvörösen csillant meg benne a vágy.
Basszameg! – Talan felpattant a lány mellől.
– Talan, ne menj el! – a kamasz lány, tőle eddig szokatlan erővel kapott a férfi után. – És ha én akarom? Veled! – Haley kérlelőn nézett a vadász szemébe, feltérdelt előtte az ágyon nem eresztve a karját. A férfi dolgát nem könnyítette meg, hogy a lány válláról lecsúszott a mozdulat közben a takaró, láthatóvá téve fedetlen idomait. Talan légzése elnehezült. Határozott mozdulattal tépte ki magát a bilincsként ráfonódó ujjak szorításából. Felmarkolta a pokrócot és visszahúzta Haley vállára, összefogta a mellei előtt.
– Csinálok neked egy forró teát! – mondta a lány szemébe, miközben lehámozta magáról az új fogást talált kezeket és a takaróra vezette, hogy magán tartsa azt a kamasz.
– Ne hagyj itt! – nyögte Haley, utána kapott, de már nem érte el.
Talan hallotta a könyörgő felszólítást, de hátra se nézve pár nyújtott lépéssel a kis nappalinak használt előszobában volt. Tíz újjal túrta át sötét haját, próbálta rendezni a légzését, a gondolatait. Érezte, hogy a lány követte őt. Megfordult. Szinte csak palástként volt a kamaszon a pokróc, sokat nem takart belőle.
– Haley, megláthatnak! – szólt rá, azzal belökte a sarkig nyitva maradt ajtót. Funkciójának ugyan már nem tudott eleget tenni a megrongálódott zár, de legalább nem láttak be a lépcsőházból.
Ott állt a kamasz lány előtte, s láthatóan egyáltalán nem zavarta, hogy a teste szinte fedetlen volt, arcán érzések váltakoztak. Hol meghatározhatatlan eufória, hol könyörgés volt a szemeiben.
– Talan! Kérlek!
– Eszedbe se jusson, Haley!
– Tudom, hogy egy lennék neked a sok közül, de nem érdekel! Azt akarom, hogy nekem te legyél az első! Tudom azt is, hogy majd biztos jól ott fogsz hagyni a nővéremnél Clear Creek-en, de az sem érdekel. Túlélem… – könyörgött Haley könnyeivel küszködve. – Soha nem kértem tőled semmit! Ezt se fogom kérni többet, esküszöm! Csak egyszer! Egyetlen egyszer! – ömlöttek belőle a kérlelő szavak. – Tegyél nővé! Te tegyél nővé, ne más! Ne olyan, aki meg akar erőszakolni! Kérlek Talan! Hiszen azt is megengedtem, hogy igyál belőlem! Most is megteheted! Kérlek!
Talant egyre jobban elbizonytalanították a lány könyörgő szavai. Kavarogtak a gondolatok a fejében.
Igen! Ittam belőle… megharaptam, amivel aláírtam a halálos ítéletét! Ő önzetlenül ajánlotta fel nekem magát, hogy segítsen nekem és én tudatlanul lassú halálba taszítottam!
– Olyan vagy nekem, mint a húgom, Haley! – próbált érvelni a vadász, miközben legbelül küzdött.
– Látod, ez a legnagyobb arculcsapás. Mert ez olyan, mintha azt mondanád nekem, nem is nézel nőnek. De még ezt is elviselem. Tisztában vagyok vele, nem vagyok egyáltalán egy gyönyörű, de még csak szépnek sem mondható. Kívánatos meg pláne nem! Csak arra kellettem volna annak a mocsoknak is, hogy ürítsen. Van rajtam egy lyuk, ahol elélvezhetett volna, és kész. – Haley már zokogott, arcát kezeibe temette.
Megöltem az anyját… elvettem az életét… lassú halálba löktem. Mit kapott tőlem? Szenvedést! Mit kaptam tőle? Önzetlen törődést! – zakatolt Talan agyában a rengeteg gondolat.
Soha nem kért tőlem, semmit, csak adott és adott… Mit akarok magamnak hazudni?! Kívánom! Szomjazom a vérére… és igenis kívánom, mint nőt! Ha nemet mondok… újra csak benne forgatom meg a kést. Szenvedek én is, és szenvedtetem őt is. Egyetlen egy alkalom… aztán elviszem Clear Creek-re… Ráadásul nekem ez nem is áldozat… hiszen éppen annyira akarom én is, mint ő, ha nem még jobban… – Talan lélegzete egyre mélyült, ahogy érlelődött benne a döntés. Válláról lerázta a dzsekijét, széthúzta a vérmaszatos ingjét s együtt a két ruhadarabot a földre engedte a karjáról.
– Legyen – fújta ki egy hangos sóhajjal, s lassú léptekkel elindult a lány felé. Haley szemei hálás vággyal kerekedtek el.
– Hazudhatsz is nekem – hadarta a lány, tekintetét egy pillanatra sem véve le Talanról. – Hazudd, hogy kívánsz… legalább egy kicsit.
Mire Talan a lány elé ért megoldotta a nadrágját. Haley bátortalanul simította végig a vadász izmos felsőtestét, a tarkójára fonta az ujjait.
– Hazudd, hogy kívánsz… – suttogta, s közelebb húzta a férfit az ajkához. Talan engedelmesen hajolt fölé, közben letolta a lány vállairól a pokrócot, ami a lábaik köré hullott. Remegő vággyal, óvatosan, puhatolózva simogatták egymást testét.
– Nem hazudok, Haley – dünnyögte Talan, ajkát puhán dörgölte a lányéhoz, miközben beszélt.
– Csak egy kicsit…
– Nem! – fújta felfokozott izgalommal a vadász. – Nem kicsit! Nagyon! – fakadt ki magából Talan, azzal szenvedélyesen ragadta meg a törékeny finom testet s egy mozdulattal az ölébe kapta, s magához szorította. Elragadtatva az érzelmeitől mélyen csókolta a lányt, szinte falta az ajkát, a nyakát, a vállát. Haley ösztönösen simult a karjaiba, úgy tekeredett a férfi csípőjére, mintha csak a része lett volna a vadásznak. Olyan energia és erő sugárzott belőle, hogy Talannak eszébe nem jutott, hogy finomkodnia kellene a lánnyal. Egészen más, eddig ismeretlen érzések kavarogtak benne és vezették minden mozdulatát. Egész testében bizsergés futkosott, minden sejtjét izgató remegés járta át. Eufórikus boldogság öntötte el, s úgy viselkedett, mint eddig soha. Belemosolygott a csókjukba, szelíden dörgölőzött a puha forró testhez, játszadozva élvezett ki minden érintést. Könnyedén adta át magát a lány kényeztető simogatásának. Soha nem is gondolta, hogy egy aktus ilyen is lehet. Nem feszült bele görcsösen, nem aggodalmaskodott, hogy kárt tesz. Sodródtak. Remegő jóleső eufórikus érzéssel hagyták megtörténni köztük a csodát.
– Kívánlak, Haley! – suttogta lihegve Talan, ahogy a kicsi előszobából berendezett nappali kanapéjára zuhant a lánnyal a karjaiban. Haley kuncogva fészkelődött alatta, hozzá dörgölőzött.
– Hazudd még! Jó hallani!
– Nem hazudok! – szokatlanul szelíd, vágytól csillogó barna szemeit a lányéba fúrta. – Fogalmad nincs, hányszor játszódott már le ez, a fejemben!
– Akkor most miért nem akartad?
– Azt gondoltam… ártok vele neked…
Miközben némán elmerültek egymás szemében, eddig soha nem tapasztalt érzéssel egyesültek. Szabálytalan, hol kihagyó, hol kapkodó légzéssel, remegve váltak eggyé.
– Harapj meg! – zilálta Haley, körmei belemélyedtek a férfi vállába, tarkójába.
– Tessék?
– Annyira jól esne! Harapj meg!
Talan pillanatnyi döbbenetét felváltotta a kirobbanó vágy. Hezitált ugyan pár másodpercig, már ismerve harapása következményét, de aztán döntött. Hiszen már úgyis megharapta egyszer, ezzel többet már nem árthat a lánynak. Haley szeretné, és ő nem fog megtagadni tőle semmit!  Talan a nyakába fúrta az arcát, mélyebbre hatolva a lányba, szorosan magához szorítva, óvatosan mélyesztette a fogait a formás testrészbe. Haley gerince ívbe feszült, még jobban a vadászhoz nyomta magát, körmeivel végigszántotta a férfi hátát. Izgatóan nyögött fel a mozdulatok okozta érzésektől.
– Talan! – suttogta remegve Haley.
– Mi a baj? – Talan aggódva húzódott visszább.
– Nem tudom – szuszogott a lány.
– Abbahagyjuk?
– Nem! – Haley valósággal kétségbeesetten kapaszkodott még jobban kézzel, körömmel, lábbal, a combjaival a vadászba. – A harapásod lehet fertőző?
Talanban megakadt a levegő.
– Mi? Nem tudom. – motyogta zavartan.
– Olyan… furcsa…
– Nem vagy jól? – Talan aggódva fentebb könyökölt, hogy lássa a lány arcát.
Haley sötét szemében újra ott volt mélyvörös fényű vágy, az éhség.
– Nem tudom – suttogta a lány. Ahogy beszélt, apró hegyes fogak villantak ki telt ajkai közül. – Őrültségnek hangzik, ha úgy érzem… vágyom rá, hogy…
Talant egyszerre öntötte el a döbbenet, és a felismerés.
Tizenhét múlt… akárcsak én akkor! Változik! Vér kell neki! Mint nekem… – döntött.
Felsimított a lány tarkóján, gyengéden tartotta, miközben a nyakához húzta.
– Ahogy érzed kislány! – biztatta, felkínálva a vérét, hogy igyon belőle. – Csináld!
Haley szorosan ráfonódva, hegyes kis fogaival átszakította a vadász bőrét. Talanon olyan lökéshullám söpört át, ami felért egy kielégüléssel. Belenyögött az érzésbe, s onnantól nem volt a maga ura. Viszonozta a harapást. Elszabadult a legmélyebb ösztön közöttük. Mohón, szomjasan tapadtak egymás nyakára, szívták a vért teljesen belerészegülve. Erőteljes mozdulatokkal követeltek még többet egymástól. Megszűnt számukra a külvilág. Vad szenvedéllyel birtokolták egymást, érzések és emlékek cseréltek gazdát. Talan átélte az aktus alatt Haley érzéseit, leperegtek előtte az emlékei. Haley ugyanúgy érezte Talan minden fájdalmát, bizonytalanságát, dühét, amit eddigi élete során megtapasztalt. Látta a szörnyű képeket mindarról, amit tett, s amik után önvádlón marcangolta magát belülről…
Megállíthatatlanul sodródtak a kirobbanó, eufórikus kielégülés felé, miközben testestől, lelkestől eggyé váltak.
A vér áramlása nem volt egyenértékű kettejük között. Míg Haley egyre erősebb és energikusabb lett, Talan inkább gyengült. Ő jobban észrevette a vérveszteséget, mégsem törődött vele. Fürdőzött az eufórikus kielégülés érzésében. Élvezte, ahogy Haley forró meztelen teste betakarta őt, közben kényeztetve cirógatta az apró fürge ujjaival. Eszében volt, hogy nem is olyan rég, azon gondolkodott, vajon lesz-e neki valaha, mindenben hozzá illő társa. S most itt van vele! Vagyis itt volt egy kéznyújtásnyira már évek óta. Aztán jöttek az aggasztó gondolatok, hogy van egy visszafordíthatatlan fal a boldogság és közte! Hiszen megölte a lány anyját! Ez nem egy elhanyagolható akadálya kettőjük felhőtlen kapcsolatának. Megremegett Talan mellkasa, ahogy mélyre szívta a levegőt. Simogatva húzta végig Haley testén a kezét. Biztonságot nyújtott neki, hogy fizikálisan is érezte őt.
Itt van! Tényleg itt van! Az enyém és én az övé! – ordított a fejében, s elöntötte a féltés, a birtoklás. Óvatosan a karjaiba zárta, még jobban magához vonta, szinte betakarta a lányt. Óvón, védelmezőn, összekuporodott vele a nem túl tágas kanapén. Nem érdekelte semmi más, csak az, hogy a karjaiba tarthatja. Nem érdekelte, hogy nincs zár az ajtón és akár Bardwell is becsörtethet rajta egy újabb megbízással. Legszívesebben megállította volna az időt. Lehunyta a szemét, hogy megmaradjon ebben a pillanatban.
Így akart elaludni és így akart ébredni!
Holnap… holnapután… s azután… most már mindig!



Talan érzékelte a reggelt, hiszen az ablakon bejövő fény elöntötte a lakást. Megborzongott egy pillanatra, már nem érezte magán a lány meleg testét. Keze automatikusan végigsimított keresve a számára oly kedves lényt. Aztán motoszkálást hallott a konyha felől s megnyugodott. Még mindig csukott szemmel, kényelmesen hanyatt fordult a kanapén, jóleső érzéssel kinyújtóztatta végtagjait. A vadász halvány mosollyal reagált, ahogy megérezte amint Haley az ágy mellé lépett.
– Jó reggelt – duruzsolta Talan, de mielőtt kinyitotta volna a szemét, izmai hirtelen befeszültek, mert valami hideg mélyen behatolt a mellkasába. Feszítve, szúrva ismétlődött meg az érzés, újra és újra. Ragacsos sűrű vérhez tapadt a tenyere, amint a fájdalomhoz kapta a kezeit. Az ő vére volt! Semmit nem értett! Éberen nyíltak ki a szemei.
Haley állt felette, a leghatalmasabb konyhakéssel, amit csak találhatott a lakásban és random módon gyűlölettel a szemében, megállíthatatlanul sújtott le vele.
– Haley! – ordította Talan, de nem akart durván fellépni a lánnyal szemben, inkább csak kitartott kézzel védekezett, próbálta ütésekkel eltéríteni a kést, elhajolni a szúrások elől. – Mi a franc ütött beléd?
– Megölted az anyámat! – Haley hangja teljesen felismerhetetlen volt, szinte rikácsolt. – Te ölted meg az anyámat!
Talan először megdöbbent, hogy honnan tudhatja a lány? Egy éjszaka alatt, miközben szeretkeztek és aztán békésen elaludtak, hogyan juthatott a tudomására? Aztán a lelkiismeret kiszorította a levegőt a mellkasából. A dühös fájdalmat átérezve, amit a lány szemében látott, abbahagyta a védekezést.
– Igen – suttogta, és leengedte a kezeit. – Sajnálom… nem tudtam…
– Szarok rá! – üvöltötte a lány. – Egy rohadt gyilkos állat vagy!
– Mindenhez jogod van velem szemben – Talan mozdulatlanul ült a kanapén, és hagyta, hogy Haley dühösen vagdossa bele a kést, ahol csak éri.
Legalább vége! Mindennek vége… nincs több fájdalom… rossz döntés… semmi nincs többé… – kavargott a fejében, egyre tompábban érzékelte a külvilágot, a környezetét. A vérveszteségtől, lassan de biztosan elindult a Prikolics a kiszáradás útján, a halál felé.
Messziről hallotta csak, ahogy valamilyen oknál fogva az ajtó recsegve szakadt le, aztán Haley fülszaggató visítását. Halványan, elmosódva látta még, amint a lány kapálódzva megemelkedett előtte, s egy pillanatra kibontakozott Iván elmosódott, de összetéveszthetetlen alakja is.
– Ne bántsd őt! – nyögte Talan, de már nem volt biztos benne, hogy bárki is hallotta-e a hangját.
Sötétségbe zuhanva eldőlt a kanapén.

2017. szeptember 14., csütörtök

FÉLVÉREK - TALAN - 7 - A vadász

Újabb megtapasztalások vártak Talanra, amikkel új lehetőségek nyíltak meg a számára. A korlátai kitolódtak, a lehetőségei egyre magasabbra törtek és az intelligenciájával meg a logikájával veszélyes vadásszá vált. Ott ahol a rendőrség akadályoztatva volt a törvény által a bizonyítékszerzésben, ott ahol megakadtak a nyomkeresésben, Talan megdöbbentő könnyedséggel szállította nekik, amit csak kellett.
Buzgón kutakodott a Prikolics után a neten, könyvtárakban miközben nem felejtette el és sokszor mantraként hajtogatta Ivan szavait: „Ember vagyok! Ember lenni! Mindig! Mindenhol! Minden körülmények között!”
Egyre rutinosabban használta ki, hogy többféle állattá tudott alakulni. Például macskaként, minden nehézség nélkül besurrant a keresett személy lakásába, ahogy az ajtót nyitott a postásnak. Simán tudta követni áldozatát minden feltűnés nélkül, nyíltan az utcán, akár kóbor ebként.
Aranyszínű bundájú nagytestű korcs kutyaként ballagott az utcán, kiszúrta a túloldalon a kirakatokat nézegető doktornőt. Megtorpant, egy darabig figyelte, aztán döntött. Átlavírozott a száguldó autók között, majd a legnagyobb természetességgel leült a nő mellé, ahogy az a kirakat előtt ácsorgott. Amikor észrevette őt, szinte rezgett a levegő a megdöbbent félelmétől. Megmozdulni sem mert, nem még odébb lépni. Idegesen, reszkető kézzel gyűrögette hol a válltáskája pántját, hol a kis könnyű sálat a nyakában. Talan semmit nem tett, csak ült mellette, néha felnézett, rá, aztán közömbösen körbetekintett. Tagadhatatlanul élvezte a helyzetet. S ezzel azt is leszűrte, hogy aki az anyja halálát okozta, pont így nézett ki, mint most ő!
A vadász egy idő után megszánta a doktornőt, amúgy is elég kialvatlannak, fáradtnak látta. Talan felállt és tovább sétált. Céltalanul kószált, bement a piacra, ahol az eldobált belsőségekkel olthatta nyers hús iránti éhségét. Volt néhány kóbor kutya ugyan, akik megkörnyékezték a potya élelemért, viszont könnyedén elijesztette őket a fenyegető mélyről jövő morgásával, főleg hogy mellé még kimutatta veszélyes fogait is. Miután jóllakott még bolyongott a piacon, nézelődött, kiélvezte az inkognitóját. Figyelte a nyüzsgést, a tömeget, és közben gyakorolt, mint mindig ilyen helyzetben. Hangok és szagok szétválasztása, követése.
Megtorpant, ahogy az ismerős szag felkúszott az agyáig. Neki olyan illat volt ez, amit a tudata összekapcsolt a leírhatatlanul édes és finom ízű vérrel.
Haley! – dübörgött az agyában a felismerés, s elindult arra, amerről érezte. Amikor meglátta a kamasz lányt, a döbbenettől megdermedt.
Haley, maszatosan, ingben, szakadt nadrágban, fején az elhagyhatatlan dokksapkával a többi alkalmi munkás suhanccal, erejét megfeszítve, kitartóan rakodott. Nyakában kendő, amin keveredett a mocsok és a vér!
Talanban leírhatatlan érzések kavarogtak.
Fiúkkal egyenértékű munkát végez! A seb pedig nem gyógyul! Soha nem panaszkodik, mindig mosolyog, energikus... – gondolataiból kizökkentette, amikor az egyik srác kitolásból, szándékosan kitette Haley elé a lábát mire a lány a méretes műanyag ládával a vállán elesett, s a tartalma szétborult a placcon. Ezt harsány nevetés követte a többi alkalmi munkás részéről, de csak addig, míg Talan fenyegető morgással meg nem indult feléjük.
Haleynek megdöbbennie nem volt ideje. Az aranysárga kóbor eb elkapta az őt elbuktató fiú lábát, és ráncigálva, cibálva húzta maga után. A nyílt sebből feltörő vér csak fokozta Talan éhes ösztöneit. Újra és újra csattant az állkapcsa a végtagon, cafatokra szaggatva a kétségbeesetten ordítozó és kapálódzó fiú lábát. A többiek pár perces rémült döbbenet után, egyenként, bizonytalanul szállingóztak, hogy segíteni próbáljanak társukon. Még Haley is felvett egy vasdarabot s megindult, aztán megtorpant, ahogy tekintete találkozott a vérengző kóbor ebével. Megmagyarázhatatlan érzés fogta el a kamasz lányt. Szája szólásra nyílt, de hang nem jött ki rajta. Közben mások is különböző alkalmi fegyvert ragadtak a kezükbe s ordítozva indultak meg a veszett jószág ellen.
Haley pillanat tört része alatt döntött.
– Menj! – suttogta, szinte csak a szája mozgott. Legbelül érezte, hogy ez az állat más, mint a többi kóbor korcs, akik a piaccsarnokban szoktak oldalogni. Lendítette ugyan a vasat, de úgy, hogy el ne találja vele a kutyát, közben észrevétlenül elgáncsolta az elsőnek mellé érkező fiút, akadályt gördítve ezzel a többiek elé.
Talan fordult, és pillanatok alatt cikázva tűnt el a rémüldöző tömegben.



Talan rezzenéstelen arccal nézte a mappát, amit Bardwell eléje tolt. Felütötte a feledét. Az autós pihenő volt a képen, ahol Haley is lakott az anyjával. Minden izmát megkeményítette, szinte szoborrá dermedt, hogy arcának egy rezdülésével se árulja el, ismeri a helyet. A vadász számára már nem volt újdonság, amikor az igazgató közölte azt az információt, hogy a hely bordélyként is működik.
– Tudom, hogy nő még nem volt a megbízatásaid között, fiam. – Bardwell vállai közé húzta a nyakát. – De ez a kurva nem egy hétköznapi ember.
Talan szemöldöke felszaladt, tekintete hol a pihenő képére siklott, hol a börtönigazgatóra.
– Veszélyes! Nagyon veszélyes! Egy vérszívó, aki megszegi a törvényeket és a klienseiből iszik! Sőt! Több el is tűnt közülük! – Bardwell hangjából sütött a gyűlölet, ahogy beszélt. – Szóval oda mégy, mint vendég, és felőlem azt csinálsz vele, amit akarsz, de a végére halott legyen! Egyeztettem vele időpontot. Ma éjszaka! Azt is tudja, hogy nem vagy ember és azt is, hogy a közben inni is akarsz majd belőle. Bevállalta!
Talan agya közben már kattogott, Bardwellt hallgatva kavarogni kezdtek a gondolatai.
Hogy a bánatba ne ismerne ilyen dolgokat Haley, ha ilyenek között nőtt fel?! Mennyire őszinte velem? – jött az első elbizonytalanító kérdés legbelülről.
Bár az is lehet, hogy nem is tudja, kikkel van körülvéve… hiszen, hogy megijedt, amikor a raktárépületben olyan állapotban látott…
– Ma éjszaka, fiam! – Bardwell mély sóhajjal állt fel az asztaltól. – Minden a mappában van, amit tudnod kell, és vedd komolyan az instrukciókat! Vigyázz, hogy ő ne igyon belőled! A feje pedig ne maradjon a nyakán! Az a nő nem ember! A fajtájának pedig egyedül te vagy komoly ellenfél!
Talan a konyhaasztalnál maradt, csak a fejével biccentett köszönésképpen. Ahogy magára maradt, rágyújtott, és széttologatta a fényképeket. Egy kortalan, fekete, egzotikus vonású gyönyörű nő nézett vissza a képről, hibátlan arccal. Szemei hihetetlen sötétek voltak, mégsem melegséget árasztottak, hanem cinikus hideget, ahogy vakmerő kihívással szemezett a kamerával.
Vámpír? – Talan szemöldöke felszaladt, leragadt a nőt ábrázoló képnél. Nem ilyennek képzelt egy vámpírt. Világos, szinte világító fakó szemekkel, hullasápadt bőrrel... Ez a nő szöges ellentéte volt. Több mint kívánatos idomokkal rendelkezett, még fényképről is sütött róla az erotikus kisugárzás.
Haley egész nap nem jelentkezett. Talan gondolatai mégis sokat jártak a kis kamaszlány körül. Mindig bevillantak a képek az agyában, ahogy katonás fegyelemmel pakolta a nehéz ládákat… a vérmaszatos kendő a nyakán…
Miért nem gyógyul a rajta ejtett harapás? Megismert! Tudta, hogy én vagyok! Hagyott futni… fedezett! – Talan mély sóhajjal elnyúlt a kanapén, a karfára keresztbetett lábbal. Feje alá fonta két karját és a plafont bámulta. Ahogy hosszú fekete szempillái lecsukódtak, újra látta azt a másik ismeretlen lányt. Ugyanazt a képsort… a végén az érzéki ajkak mintha neki súgták volna: „Mindig szeretni foglak!”
Elszundított.
Már sötét volt, mikor Talan elkezdett készülődni. Ellenőrizte a fegyvereit, magára csatolta a két karambitot, sűrűn pillantott a faliórára.
Haley egész nap nem jelentkezett. Eddig ismeretlen érzés kezdett Talanban szétáradni. Mások úgy hívják: aggódás.
Ő csupán kíváncsiságnak vélte, hogy mi lehet a lány nyakán lévő sebbel.
Elővett egy közepes fazekat, széttépte a mappát, aztán az edényben meggyújtotta. Nézte a tüzet, közben többször átismételte magában a benne olvasottakat. Mikor teljesen hamuvá égett, vizet öntött rá, aztán otthagyta a hamus vízzel a lábast a csap alatt, és elindult teljesíteni a megbízatását.
A lépcsőházban lefelé tartva, Haley jött vele szembe. Tagadhatatlanul látszott a kamaszon a kimerült fáradság.
– Hát te?
– Aludhatok nálad? – kérdezett vissza azonnal, meleg barna szemeivel kérlelőn pislogott a vadászra, aki homlokát ráncolva nézett le rá. Rövid gondolkodás után Talan hangosan kifújva a levegőt, bólintott.
– Rendben. Tied a lakás estére. – Vállon csapta a lányt, majd a vérmaszatos kendőt kezdte úgy igazgatni, hogy sikerüljön alá látnia. – Hogy van a nyakad?
Haley rántott a vállán, lassú léptekkel kikerülte a férfit, és elindult fel a lépcsőn.
– Nem mondod, hogy még mindig vérzik?!
– Áh! – legyintett Haley. – Gyógyul ez, csak a… véletlenül lehorzsoltam… – Elkapta a tekintetét, lehajtotta a fejét és tovább ballagott. Talan utána kapott, megfogta a kezét, hogy megállítsa a lányt. Áramütésként érte, ahogy hozzáért a bőréhez, ami ő magát is meglepte. A bizsergés végigszaladt a karján, a gerincén, s egy pillanatra elöntötte a forróság. Mély levegőt vett, kissé még meg is szédült. Egy villanás alatt elfelejtette, mit akart mondani. Zavartan pislogni kezdet, kereste a szavakat, az elvesztett gondolat fonalát.
– Aludj nyugodtan az ágyon, csak reggel jövök haza – mondta végül, s elengedte a lány kezét. Haley apró bólogatásokkal vette tudomásul az engedélyt, majd egy fáradt intéssel tovább ment. Talan még követte egy darabig a tekintetével. Már jóval messzebb volt a lány, mikor végül is eszébe jutott, hogy a piacon történteket akarta szóbahozni neki. Vett egy mély hangos lélegzetet, aztán könnyed, gyors léptekkel szedte tovább lefelé a lépcsőket.



Még az utca túloldaláról szemezett az autóspihenő épületével. Rágyújtott.
Mi van, ha összefutok Haley anyjával? – villant belé a reális lehetőség. Aztán, ahogy jött a gondolat úgy jelentéktelenné is vált.
Nem is ismerjük egymást. Meg aztán nem hiszem, hogy Haley valaha is be fog mutatni egymásnak minket. – konstatálta, azzal tenyerében elnyomta a csikket és két ujja között messzire pöckölte.
Elindult első, nem hétköznapi küldetése teljesítésére.
Egyenesen a recepciós pulthoz ment, közben sűrűn nézett az ott ácsorgó alkalmazott mögötti falon lévő órára. Pontosan érkezett.
– Jó estét! – morogta mély hangján Talan, fejével a vendégkönyv felé bökött. – Van szobafoglalásom. McNamara.
A férfi belelapozott a vaskos könyvbe, majd vigyorba szaladó szájjal bólogatva Talan felé nyújtott egy tollat.
– Igen! Ide kérek egy aláírást. – Amíg a vadász egy gyors hanyag mozdulattal aláírt, a férfi a motelszoba kulcsát kirakta elé a pultra.
Talan egy kurta „Köszönöm” után elindult megkeresni a kis garzonszobát kinn a parkoló mellett. Nem volt nehéz megtalálnia, bár nem egy jól kivilágított részen volt. Belépett, s miközben belülre helyezte a kulcsot, tekintetét körbejártatta a helyiségen. A saját lakása sem volt sokkal nagyobb.
Haley és az anyja is ilyenben lakhatnak – futott át a gondolat Talan agyán.
Sokáig nem volt ideje gondolkodni, kopogtak. Szó nélkül nyitott ajtót, s pár pillanatig leragadt a küszöbön álló nő látványától. Első gondolata az volt, hogy a kép csak silány másolata az eredetinek.
– Szép estét! – mély érzéki hangja volt a nőnek, ahogy megszólalt. Tekintetét egy pillanatra sem vette le Talanról, miközben besétált mellette.
– Deborah – búgta bemutatkozón, szinte suhant a szoba közepéig.
– Talan – morogta a vadász, s ahogy csukta az ajtót, zárta is. Lassú léptekkel haladt a nő felé, rengeteg kérdés tódult a fejébe. Soha nem állt még szemtől szembe vámpírral. Sőt! Egyetlen egy másfajta félszerzettel sem. Bár soha nem mondta volna erről a gyönyörű hibátlan testű és szépségű nőről sem, hogy nem ember. Ahogy Talan eléje ért Deborah laza, hanyag mozdulattal dobta kis koktéltáskáját az asztalra majd rutinos, simogató mozdulatokkal szabadította meg a vadászt a bőrdzsekijétől. Tenyere szinte égette Talant a ruhán keresztül is.
– Mindketten tudjuk mi a másik – búgta mély hangján a nő, sötét tekintetét Talan borostyánsárgává fakult szemének szegezte. Épp csak nyíltak az érzéki ajkak, hogy kivillantsa egy pillanatra tűhegyes agyarait, amit Talan még szexisnek is talált. A férfinek tetszett, hogy most nem kell rejtegetnie másságát. Nyelvét éhesen vezette végig fogain, miközben már érezte a felkúszó adrenalint. Közelebb és közelebb lépett a nőhöz, a nyakába hajolva mélyre szívta az illatát. A ruha mély kivágású szabása szabadon hagyta a kortalan nőstényvámpír kecses tartású hátát. Talan lassan simított fel a hibátlan bőrön Deborah nyakáig.
– Nem kell finomkodnod – súgta a nő, s egy határozott mozdulattal szétnyitotta a vadász ingjét a mellkasán. Talannak nem kellett több biztatás. Ugyanolyan heves mozdulattal tépte tovább a ruha hátsó mély dekoltázsát, s az anyag reccsenve engedelmeskedett.
Egy vámpír! – zakatolt az agyában, miközben egyre szenvedélyesebben hámozta ki az izgató ruhadarabból a nő testét. Nem érdekelte, hogy a fizetett örömlány sem fogta vissza magát. Eszébe nem jutott, hogy hazafelé menet, milyen módon veszi majd vissza az ingjét, mivel gombjának nagy része mindenfelé szétgurult a szobában.
„Nem kell finomkodnod” – hallotta újra és újra az érzéki biztatást a fejében, s még erősebben markolta, szorította magához a finom vonalú testet, miközben szenvedélyes harapásokkal kóstolgatva kényeztette a nő bőrét. Mire az ágyig araszoltak, összegabalyodott lépésekkel, heves, mohó csókkal tapadva egymás ajkához, már Talanon sem volt sok ruhadarab.  A férfi nehezen szakadt el a nő szájától, a felfokozott izgalomtól gyorsan, szabálytalanul vette a levegőt. Míg kapkodva túrta le magáról a nadrágját, borostyánsárgán izzó tekintetét a vámpír fekete gyémántként csillogó szemébe fúrta. Teljesen elöntötte a férfias vágy, egyelőre nem az járt a fejében, hogy majd meg kell ölnie a nőt, hanem az, hogy veszettül kívánja.
Deborah hívogató mozdulatot tett az ujjaival, ahogy a hátán csúszva tolta magát Talan előtt fentebb az ágyon, míg végül a párnák közé engedte magát. A vadász, mint egy ragadozó a kiszemelt prédát úgy követte. Testét a nőéhez dörgölte, ahogy hozzásimulva kúszott a szájáig, közben végig vezette a nyelvét a bőrén. Talant még jobban feltüzelték a nő reakciói minden heves, szenvedélyes mozdulatára. Nem kellett óvatosnak lennie, Deborahban ugyanannyi erőt és tüzet érzett, mint amennyit magában. Egyenértékű partner volt a számára. Belesimult az erősen markoló kezeibe, buja pillantásokkal dörgölőzött hozzá, érzéki nyögésekkel válaszolt erőteljes mozdulataira. Nem tiltakozott sikítozva, hanem teljesen átadta magát, hogy Talan kiélvezze minden porcikáját.
A félvér vadász agyában vegyes gondolatok kavarogtak:
Mikor lesz majd neki olyan társa, akit nem kell attól féltenie, hogy szétszaggat? Lesz egyáltalán olyan? Milyen lesz majd, aki így, mint ez a vámpír ki tudja majd elégíteni férfias éhségét?
Egyre jobban szabadjára engedték szenvedélyüket, nem érdekelte őket, hogy hallja-e más is orgiájuk hangjait.
Talan egyre éhesebb lett. Minden tekintetben. Szomjazott a vérre is, amit mind erősebben hallott, és érzett.
Milyen lehet egy vámpír vére? Milyen lehet az íze? – zakatoltak a kérdések a fejében. Szinte vérszemet kapott attól, hogy nem kellett visszafognia magát. Zihálva, egyre bátrabban harapdálta a nő testét. Végighúzta az ösztönből, vágytól jobban előtörő fogait a vámpír bőrén. Nyelvével rutinosan, tapogatva kereste az alkalmas helyet, ahol a vérét veheti. Remegtek az izmai az állatias belülről kitörni készülő, de még mindig visszatartott kielégüléstől.
A nő nyakához érve, egyre mohóbban nyalta a finom, illatos bőrt, és az érzéki harapdálás is átcsapott, mohó apró csipkelődésbe.
Deborah egy váratlan mozdulattal belemarkolt a férfi hajába, és határozott mozdulattal elhúzta Talan fejét a nyakától. Meglepően erős volt nő létére.
– Hé! Nincs harapás! – sziszegte rendre utasítóan a fogai között, az izgalomtól még mindig pihegve.
– Úgy tudom az árban ez is benne van – morogta Talan, s belefeszült, hogy elérje a kívánatos tájékot, ahonnan erősen hallotta és érezte a vért.
– Nem, kisfiú! – ingatta a fejét Deborah, még visszább rántotta a vadász fejét. – Nem jól emlékszel! Nem így beszéltük meg!
Nem így beszéltük meg? – Talant ez a mondat kizökkentette felfokozott elemi ösztönéből. Gondolkodni kezdett, és ez eszébe jutatta azt is, hogy tulajdonképpen miért is van igazából a nővel.
Miért így mondja? Nem is velem beszélt! – zakatolt az agyában, aztán félresöpörte a gyanakvó gondolatokat azzal, hogy bizonyára Bardwell az ő nevében egyeztette a pásztoróra részleteit. Fürkészte a nő tekintetét, majd szemtelen vigyorba húzta a száját.
– Nem eszlek meg – morogta, megragadta a nő csuklóját s egy erőteljes mozdulattal az ágynak szorította a feje felett. – Ahogy elnézlek, még élvezni is fogjuk.
Deborah szemében viszont olyan fény jelent meg, amit nem gondolt volna, hogy látni fog. A félelmét! Fészkelődött Talan alatt, próbált kicsúszni szorult helyzetéből, de ahogy tekergette a testét, csak olaj volt a tűzre a vadásznál.
– Nem vesztem meg, hogy hagyjam magam megharaptatni egy Prikoliccsal! – vetette oda szabadulási kísérletei közben a nő.
– Megígérem, hogy nem harapom át teljesen a nyakad… csak – Talan közelebb hajolt a vámpírhoz, akinek érezte ugyan az erejét, de így is le tudta őt fogni. – Szomjazom – dünnyögte, s újra nyalogatni kezdte a nő bőrét, ahol az előbb szándékában állt a vérét venni. Az ajkával harapdálta, majd óvatosan a fogával. Játszott az áldozatával és élvezte.
– Várj!
– Mi van? – Talan csak egy pillanatra húzta visszább a fejét.
– Akkor engedd meg, hogy én is igyak belőled! – Ahogy a vadász oldalra pillantott a nőstényvámpírra, annak tűhegyes szemfogai már megnagyobbodva várták az engedélyt.
„Ne engedd, hogy megharapjon!” – vészjelzésként visított Bardwell figyelmeztetése Talan fejében.
– Biztos élveznéd. Téged úgyse ütne ki – nevetett fel Deborah, s a lehetőségeihez képes rántott kecses meztelen vállán. – Miért ne? Ellazítana kicsit… Na? – A nő kihívó pillantásában újra ott volt a vágy.
– Nem – vágta rá határozottan Talan. – Maradjunk a sima dugásnál.
Deborah lebiggyesztette ajkát.
– Maradjunk.
S azzal megint elkezdődött a harc a vággyal és a szenvedéllyel a kis motelszobában. Hangos kielégülés után, lecsendesedett, elszelídült mozdulatokkal, de tovább birtokolta a testet a vadász. Eufórikusan, feledkezett bele, minden módon a magáévá tette. Hol gyengédebben terelgette, hol szenvedéllyel pakolgatta a tüzes vámpírt.
Talan alaposan ki akarta használni a lehetőséget, mielőtt elvégzi azt, amiért megfizették. Talán sosem lesz része hasonlóban, nem még ilyen éjszakában.
Szomjas, vágytól csillogó tekintettel itta be a meztelen női test látványát, közben ellazulva élvezte, hogy Deborah a férfiasságát meglovagolva ringott rajta. Markolta, cirógatta a nő csípőjét, még jobban magához dörgölte, bele-belefeszültek az izmai az élvezetbe. A nő szórakozottan szabálytalan vonalakat rajzolgatott szaporán emelkedő mellkasára.
– Mikor voltál te nővel utoljára?
– Mit érdekel?
– Jesszus de ki lehetsz éhezve! – kacagta a nő, hátravetette a fejét. – Végig dugtad az éjszakát és megállás nélkül! Azt szabad megkérdeznem, mennyi idős vagy?
Talan nem válaszolt azonnal.
– Huszonnyolc.
– Wao!
– Mi a bajod a korommal? – ráncolta a homlokát Talan, de közben már fokozódott benne az élvezet, bele-beleremegett a mellkasa, laposakat pislogva hangosan nyelt egy nagyot. – Sokkal te sem lehetsz idősebb – szuszogta, egyre szaporábban véve a levegőt.
– Azért egy kicsit mégis – Deborah a férfi mellkasára borult, a nyakáig vezette a nyelvét. – Több mint kétszáz.
Mielőtt alattomosan előtörő agyarait belevághatta volna Talan bőre alá, a férfi felsimított a tarkójáig, és határozottan rászorított a vámpír nyakcsigolyájára.
– Meg ne próbáld! – morogta figyelmeztetően.
– Különben?
– Eltöröm a nyakad, és kihúzom a gerincedet a fejed helyén – dünnyögte Talan.
Deborah megváltozott arckifejezéssel újra felegyenesedett a férfin. Tenyerét a vadász mellkasának támasztotta, alig érintve a bőrét, puhán.
– Milyen Prikolics vagy te? – kutatón nézett a borostyánbarna most szokatlanul szelíd szemekbe.
– Miért? – ráncolta a homlokát Talan.
– Aggódsz.
Talant villámcsapásként érte a nő kijelentése. Zavartan kapta félre a tekintetét.
– Mi a francokat keresel te itt, ha van, akiért aggódsz? – jött az újabb határozott kérdés.
– Semmi közöd hozzá! – vetette oda dühösen Talan. – Élvezd, hogy duglak, amíg lehet! – azzal egy határozott mozdulattal maga alá fordította a nőt, s addig mozgott benne erőteljes mozdulatokkal, amíg Deborah sikítva csikarta végig a hátát, véres barázdákat szántva a bőrébe. Talan eufórikus hangos ordítással ért el a csúcsra, miközben az ágy háttámlája reccsenve tört meg a szorítása alatt. Kielégülve engedte rá magát a nőre, szuszogva rendezte légzését, majd lecsúszott Deborah testéről. A vámpír győztes mosollyal nyalogatta hosszú körmeiről Talan vérét. A vadász tudatáig pillanat tört része alatt eljutott, hogy a nő nem csupán élvezetből szántotta véresre a hátát. Dühösen, egy gyors mozdulattal elkapta a nyakát.
– Egy indokot mondj, amiért ne tépjem fel a torkod!
Deborah még mindig önelégült vigyorral szemezett vele.
– Tapasztalatlan tacskó vagy! – sziszegte a nő.
Talanban összecsaptak az érzelmek. Düh, döbbenet, kíváncsiság. A kétszáz éves vámpír nyelve megeredt.
– Jól teszed, hogy aggódsz taknyos! Akit megharaptál meg fog halni! – vetette Talan arcába megvetéssel a szavait Deborah. – Egy Prikolics harapása nem gyógyul! Belehal! Csak idő kérdése és szörnyű kínok között fog meghalni!
Honnan tudja? – zakatolt Talan agya, miközben tehetetlen fájdalmas dühvel szemezett a vámpírral.
– És ráadásul olyasvalaki, aki fontos neked, igaz?
Talan elkapta a tekintetét, lesütötte a szemét.
Talán a szememből olvas! – lázas igyekezettel próbálta kideríteni, honnan látja mindezt ez a nőstényvámpír.
– Szereted!
– Nem! – ordította a vadász, dühösen szorította meg még jobban a nő nyakát. Aztán lehúzta maga után a vámpírt az ágyról, felkapta a földön heverő karambitot. Egy gyors mozdulattal tartást és fogást váltott, a fegyvert Deborah nyakához szorította.
– Tudom, hogy fizettek neked értem – jöttek az újabb megdöbbentő szavak.
– Helyes – Talan kezdte visszanyerni higgadtságát. – Akkor tudod, hogy mit fogok most tenni.
– Várj!
– Mire?
– Éreztem, hogy aggódsz… hogy van valaki, aki fontos neked… nekem is van! – Deborah hangja megremegett. – Van egy lányom!
Talant mellbe vágta a nő vallomása. Nem elég, hogy nő akit meg kell ölnie, még gyereke is van!
– Sokat csavarog… még gyerek… vidd el innen! Kérlek! Igyál, egyél belőlem, de őt ne bántsd!
– A megbízatásomban ő nem szerepel – vetette oda Talan érzéketlenül a szavakat a nőnek.
– Ha én szúrom valakinek a szemét, és felbérelt téged, hogy megölj… ő is soron lesz majd…
– Vigyem el? Ugyan hová?
– Clear Creek-re! Van ott egy vajákos. Amarion. Őt keresd! Vidd oda! Kérlek! Van szíved! Éreztem! Te más vagy! Tedd meg! Kérlek! – könyörgött a nő egyre kétségbeesettebben.
Talanban kavarogtak a gondolatok, vívódott magában. Egy pillanatra már az is átvillant az agyán, hogy futni hagyja a nőt. Aztán újra elöntötte a hideg érzéketlenség.
– Hol van?
– Nem tudom – nyögte Deborah.
Talan homloka ráncba szaladt.
– Akkor hogy a fenébe gondoltad? – mérgesen húzta össze a szemöldökét a vadász.
– Van róla kép a táskámban – Deborah erőtlenül lendítette a karját az asztal felé. Talan csak futólag pillantott abba az irányba.
– Ennyi?
– Esküdj meg, hogy nem bántod! Esküdj meg, hogy elkíséred oda és vigyázol rá! Esküdj meg, hogy soha de soha nem bántod!
Talan sokáig hallgatott, mérlegelt. Tudta, hogy nem szabad meginognia csak azért, mert akit meg kell ölnie, egy nő. A feladat, az feladat! Megbízhatatlanná fog válni, ha nem végzi el azt, amit vállalt, amiért megfizették. Nem engedheti futni a nőt, hiába is jutott eszébe ez a lehetőség is. A megbízhatóságát viszont csak erősíti, ha az adott szavát megtartja. Nem látott okot arra, hogy miért ne kísérhetné el Deborah gyermekét ahhoz a vajákoshoz. Abban sincs semmi, ha esküt tesz rá, hogy soha nem bántja azt a gyereket. Legfeljebb ha valakinek útban lesz, majd felfogad mást…
– Rendben. Esküszöm neked, a lányod épségben fog eljutni Clear Creek-re a vajákoshoz – mondta végül. – De azt tudod, ha én nem is emelek rá soha kezet, más még megteheti.
– Ott jó helyen lesz. Biztonságban. Csak vidd oda!
– Úgy lesz.
Deborah felszegte az állát.
– Gyors, és biztos legyen a kezed vadász! Ezt a szobát csak egyikünk fogja élve elhagyni.
Talan belemarkolva a nő hajába, hátra húzta a fejét, de a kést már nem tudta használni. Deborah hihetetlen gyorsasággal és erővel kapta el a csuklóját. A vadász csontja töréshatárra került. Talan minden gondolkodás nélkül nyakon harapta a nőt, mire az felhasította a vállát a megszerzett késsel. Talan a földre teperte a vámpírt, térdével is a talajnak szegezte közben újra és újra csattant az állkapcsa, sötét vér öntötte el a száját, a nő testét, a padlót. Több szúrás érte Talan oldalát, mire végre egy erőteljes mozdulattal leszakította a nő fejét a megszaggatott nyakról. Pár rándulás után a fej nélkül maradt test elernyedve kiterült a véráztatta padlózaton.
Talan szuszogva kapkodta a levegőt, próbálta rendezni légzését. Térdepelt a test mellett, szájáról, arcáról alkarjába törölte a vért. Most először állt szembe olyan ellenféllel, aki sebet is ejtett rajta. Ezzel Talan, a saját kategóriájába került. Ez a vámpír, most nem egy gyenge ember volt, akit könnyen zsebre tett, hanem olyan ellenfél, akivel szemben - ahogy azt Bardwelltől hallotta - csak az ő fajtájának volt esélye.
Lassan felállt, tekintetét körbevezette a szobán. Sétálgatva elindult, s ahogy összeszedegette szétdobált ruháit, felöltözött. Megállt, figyelme leragadt a feldúlt ágyon, ahol nem is olyan rég, még szenvedélyesen tette magáévá a nőstényvámpírt, aki tökéletesen kielégítette őt, többször is. Haley szavai jutottak az eszébe, hogy vannak többen is, akik másak.
Talán majd neki is akad egy hozzá való társ…
Az asztalhoz ballagott, és kotorászni kezdett a kis koktéltáskában, az említett gyerek képe után. Forgatta, kutakodott a nő tárcájában. Hitelkártyák és cetlik közül előkerült egy kép. Megakadt a mellkasában a levegő, torka keserű szorítása szinte megfojtotta. Szeme égett, a megállíthatatlanul előtörő könnyektől, pislogott, már nem látott csak elmosódva. Remegő mellkassal kapkodta a levegőt, a hiányába beleszédült. A saját könnyeiben fuldokolva erőtlenül rogyott a térdeire, s kezéből a véres padlóra ejtette a képet, amiről Haley mosolygott vissza. Talan arcát kezébe temetve gömbölyödött össze, belemarkolva a saját hajába szinte nyüszített.
– Issssssteneeeeeemmmmmm! – a hang alig préselődött ki a torkán. – Istenem mit tettem?!